Beszámolás
KÓDFEJTŐK JÁTSZÓTERE
Beszélgetés Németh Lacával és Bencs Mátéval ENCODE című kiállításuk kapcsán
kérdez: ÖNZINE / válaszol: Bencs Máté és Németh Laca / fotóz: Tóth Dávid / helyszín: HybridArt Space / 2024. 01. 01.
A Hybridartban rendezett legfrissebb páros kiállításotokra betoppanva nehéz eldönteni, hogy melyik kép melyik alkotóhoz tartozik. Tudatosan olvasztjátok össze így a munkásságotokat ezen a kiállításon, vagy feltételezitek, hogy aki oda belép, úgyis tudja, hova lép be?
B.M. Nem feltételezem, hogy mindenki tudja, melyik kép kié, mivel remélem olyanok is megnézik a kiállítást, akik még csak most hallottak rólunk, és nem csak ismerős arcok. A kiállítótér bejáratánál jobb oldalon elhelyezett „vezető” tartalmaz minden információt a képekről. Ebből érdemes egyet leemelni és úgy bejárni a kiállítást.
N.L. Én már évek óta tudatosan olvasztom össze a festményeimet mások alkotásaival, de ezen a kiállításon inkább csak így alakult. Persze, ebben benne van az is, hogy egy évig egy műteremben dolgoztunk, és közös képeket is készítettünk. Egy ilyen alkotásunk során szerkeszthető digitális képfájlokat küldözgettünk oda-vissza egymásnak, mindig átdolgozva azt, amit a másiktól kaptunk. Ezeket a képeket kinyomtattuk egy vászonra, majd onnantól valós térben folytattuk a festést. A Hybridben kiállításra kerülő munkáink két külön műteremben készültek.
Akkor nem csak egymás mellett, hanem közösen is dolgoztok olykor? Hogyan találtatok egymásra?
N.L. Bencs Dani, aki Máté ikertestvére, osztálytársam volt a képzőn. Azt hiszem, jó sokára derült ki számomra, hogy ketten vannak. Ha jól emlékszem, egy bulin találkoztunk először. Aztán a Skurc-ban kezdtünk közös kiállításokat szervezni. Az első Esztergomban volt, majd Pécsett, végül határon túl is.
B.M. Az utóbbi időben sokat alkottunk egymás mellett a SKURC műtermében. Itt fedeztük fel, hogy a képeink összhangban vannak egymással, de eddig csak egy közös munkát készítettünk. Ezen a kiállításon csak saját művek láthatóak.
Mi a közös nevező a munkásságotokban?
B.M. A mostani kiállításon igen szembetűnő a különböző betűk, feliratok jelenléte a képeken, amelyek bizonyos üzeneteket, érzéseket hordoznak magukban. A rejtvényszerű, kódolt jelek automatikusan dekódolásra késztetik a befogadó felet. Érződik, hogy a graffiti mindkettőnk stílusára hatással van.
N.L. És ezek a feliratok és egyéb motívumok laza mellérendeltségükben lebegnek. A vázlatfüzetek világát idéző komponálás adja a képek szövetét.
B.M. Laca egyik képén a Playground felirat könnyen kiolvasható, nekem ezt olvasva jött a felismerés, hogy valóban olyan érzés fog el a kiállítótérben mintha gyerekként egy játszótérre érkeznék. Gyerekként teljesen másként kódoljuk/dekódoljuk a minket körülvevő információkat, beleértve a betűket is, hiszen amíg nem tudunk olvasni a betűket is csak formaként értelmezzük. A játékosság a formai világban és a betűk stílusában mindkettőnk képein meghatározó.
Azon túl, hogy egymásra milyen hatást gyakoroltok, érdekelne, hogy hogyan fogalmaznátok meg, mi a fő inspiráció a munkáitokban? Általánosabb reflexiókra kell gondolnunk, vagy szériáról szériára változó konkrét környezeti behatásokra?
B.M. Rengeteg az információ, ami nap mint nap ránk ömlik, az ember feje megfájdul tőle. Nehéz kiemelni mi az, ami ebből inspirál és mi az, ami elől menekülök. Általánosan véve az alkotói folyamat nyugtató hatása, mint egy aktív meditáció sokat segít.
A szériákat tekintve az előző youtube kommentekkel foglalkozó sorozatnál mindenképp az emberek nem fizikai térben való beszélgetése mély kitárulkozása inspirált. Meglepett, hogy mennyire személyes dolgokat osztanak meg egymással egy zeneszám komment szekciójában, ezen kívül a zene és érzelmek közötti összefüggés is foglalkoztatott.
A mostani képeken a betűk, rejtvények, kódok és az agyműködés közötti összefüggés témája jelenik meg. Folytonos dekódolás zajlik, mindennek keressük az értelmét, miértjét.
Nekem az alkotói folyamat első sorban spontán, tervezés nélkül indul meg, majd bizonyos elemek jobban kezdenek érdekelni és ilyenkor azokat kezdem el mélyebben boncolgatni. A betűk vagy ahogyan testvérem ezeket a motívumokat nevezte a „betűtotemek” már korábbi képeken, rajzokon is megjelentek, de inkább csak kiegészítő elemként. Most igyekeztem őket előtérbe helyezni.
Konkrét munkaként még kiemelném Luigi Serafini olasz művész Codex Seraphinianus című enciklopédiáját mely évek óta nagy hatással van rám. Érdemes utána olvasni, hogy mennyi elmélet született a mű jelentéséről, miközben a művész állítása szerint azt az érzést akarta közvetíteni, amit a gyerekek éreznek egy felnőtteknek készült könyv, enciklopédia lapozgatása közben, amelyet még nem tudnak megérteni, bár látják, hogy az írásnak van értelme.
N.L. Azt feltételezem, hogy a festészet megkonstruálja magának az egyént, aki létrehozza. Ezt úgy kell érteni, hogy a képek bennünk lappanganak, arra várva, hogy megfessük őket, majd mindenféle ideológiától és koncepciótól vezérelve formát kapnak. Ugyanakkor a festészet minden esetben a nulláról indul. A monokróm képeket is megelőzi egy korábbi fázis, például az alapozatlan vászon, tehát számomra, az alkotó számára, egy kép magában hordozza az elkészülésének emlékeit, mint egy film. Számomra tehát a festmény egy fagyott állapotban lévő happening, egy relikvia. Álló és mozgókép egyszerre. A festészet egy magatartásforma, a festészet médiumok keveredése. Ez az oka annak is, hogy csapongok különböző technikai megoldások között.
Ezen a kiállításon szimultán dolgoztam négy vásznon. A vázlataim és rajzaim motívumait vettem át. Volt már korábban is olyan képem, ami önmagában egy idézethalmaz. A feliratokat dalszövegekből vettem, de annyira bizonytalan a forrásuk és olyan homályosan kapcsolódnak össze, hogy az asszociációnak itt tágas tere nyílik.
A zenehallgatás, vagy zenei produkciókkal járó brandek vizualitása gyakran megidéződik – főleg Laca képein. Ehhez a beszélgetéshez is tartozik mindkettőtök inspirációiból összeállított playlist, csak hogy a szavakon túl is a lehető legközelebb kerüljünk a világotokhoz. Ezeken az utalásokon túl van még jelentősége a zenének, esetleg más kulturális referenciának, akár művészeti ágnak?
N.L. Évekkel korábban részt vettem egy előadáson, ahol Cornelius Cardew partitúrákat dolgoztunk fel. Rövid ideig teljesen beszippantott ez a noise műfaj. Persze, mint általában, ebben sem merültem el kellőképpen.
B.M. Szoktam zenét hallgatni alkotás közben, ez néha meghatározza a kép hangulatát, de nem minden esetben.
N.L. Zenei inspiráció akkor is jelen van, ha éppen hónapokig nem hallgatok semmit. Ha bekerül valamilyen motívum vagy idézett szöveg a képekre, azokat mindig előre összegyűjtögetem és tesztelgetem A/4-es papírokon, hogy lássam, mi működne jól együtt. Egy a műteremben random megszólaló zene nem befolyásolja a végeredményt. Talán itt válnak a szavak és a képfoszlányok kódokká. Abban bízom, hogy a festészet majd megszólítja a nézőket azon a metanyelven, amin olyan sok mindent mondhatnának.
B.M. Sok különböző vizuális inger befolyásol, ezek általában teljesen hétköznapi dolgok. Miután megtetszik valami elkezdek azon agyalni, hogy hogyan használjam fel egy-egy festményhez.
N.L. Én a videojátékokat is elsősorban úgy nézem, mint mozgóképet, ahol a vizuális élmények dominálnak. Azok, akik ismernek, tudják, mennyire rajongok a tetoválásokért, és ebben a szenvedélyben úgy gondolom, osztozom Mátéval. Az utóbbi időben azonban rendkívül megtetszenek nekem a hímzett felvarrók és általában a ruhák is.
B.M. A playlisttel kicsit nehéz dolgom volt, mivel elég sok féle zenét hallgatok és általában szeretek egész albumokat hallgatni. Fontosnak tartom a számok sorrendjét egy albumon. Végül itt is azt a módszert alkalmaztam, amit a képeimnél szoktam, elkezdtem egy track-el és ahhoz illesztgettem a többit. Valószínűleg egészen más lett volna, ha egy Kurt Vile számmal kezdek… (BENCS MÁTÉ lejátszási listája: https://www.youtube.com/playlist?list=PLBxQl2dx99sDlLWc0VdfBMr7e2CmN6iVI)
N.L. Az én playlistemben azok a számok lesznek, amikből kiszedegettem a képekre írt dalszöveg részleteket. (Németh Laca lejátszási listája: https://www.youtube.com/playlist?list=PLBxQl2dx99sCKKJj_cWlIA_GJXhVjqa5O)
Gondolom mindkettőtöknek más, de mégis, hogyan írható le az a kreatív folyamat, ahogyan a képek készülnek?
N.L. Megtetszettek azok a jelenségek, amikor nagyon feltűnően látszik, hogy valaki képszerkesztő programokat használ arra, hogy fessen. Ezért elhatároztam, hogy milyen anyagokat és eszközöket fogok használni, például fóliasablon vágógépet. A többi nagyrészt improvizáció volt. A képek hátterébe a kedvenc effektemet raktam, amit brume pressének vagy vaporpressnek nevezek. Pauer Gyula ezt pszeudónak nevezte el. Jelenleg azon kísérletezek, hogyan lehet ezzel a technikával olyan felületet elérni, mintha egy óriási fénymásolat lenne.
B.M. Legtöbbször nincs teljesen konkrét tervem egy képpel kapcsolatban, legalábbis a végeredménnyel összefüggésben. Általában van a fejemben valamilyen kiindulópont, egy téma, amin elindulok. Ehhez igazítok gesztusokat, formákat, motívumokat. Egyfajta felfedező utazás ez, ami mindig sok izgalmat rejt. Jól esik, ha nem tudom, hogy pontosan hova tartok.
Miért kerültek ki rajzok a festmények mellé ezen a kiállításon? Milyen a viszony a két műfaj darabjai között számotokra?
B.M. A rajzok jelen esetben önálló műként értelmezhetőek. Ugyanazzal a gondolatmenettel készülnek, mint a vászon vagy plexi képeim.
Sok mindent papíron próbálok ki először, a rajzok kiváló lehetőséget teremtenek a kísérletezésre. Ezt a fajta felszabadultságot igyekszem a nagyobb képeken is megtartani.
Rengeteg rajz közül véletlenszerűen választottunk ki párat. Örülök, hogy ezeket is megmutathatjuk mivel fontos részei alkotói munkásságunknak.
N.L. Rajzoláskor mindig nagyobb szabadságot élek meg, és sokkal változatosabbak is a papírmunkák. A festményeknél rendszerint konzekvensen viszonyulnak egymáshoz a különböző darabok és sorozatok. A rajzokból ezen a kiállításon egy sormintát építettünk, ami arra hivatott, hogy a papírokon szereplő szövegek és színes foltok összekeveredhessenek egymással.
Mitől rajz egy rajz, és mitől festmény egy festmény ennek a kiállításnak a tükrében?
N.L. Ezen keveset gondolkoztam mostanában, mert számomra ami fontos volt, az a két médium közti távolság csökkentése. Alapvetően nem érzem úgy, hogy sarkosan el kellene különítenünk egymástól a kettőt, mert nekem az a tág fogalom, hogy táblakép bőven elég, ha grafikákat, nyomatokat, festményeket vagy rajzokat akarok elkülöníteni egyéb médiától, és itt össze kell mosnom a képzőművészetet a fotográfiával is. Mert a technikának köszönhetően annyi részre szakad a vizuális kultúra eszköztára, hogy kénytelen vagyok egyszerűsíteni.
Mit gondoltok korosztályotok kortárs művészeinek lehetőségeiről? Nektek mi a cél a képzőművészettel?
B.M. Szerintem rengeteg lehetőség van. Az internetnek hála bárki megmutathatja, hogy mit tud, erre régen nem volt lehetőség. Persze a hátulütője ennek az egésznek, hogy rengeteg művész elveszik a tömegben. Folyamatosan törtetni kell, és fontos az emberi kapcsolatok ápolása is. Lehet itt vitatkozni, hogy külföldön minden jobb, de lényegében külföld is csak egy kattintásra van.
N.L. Most úgy veszem észre, hogy szerencsésebb helyzetben vagyunk, mint tíz évvel ezelőtt, különösen ami a művészeti piacot illeti. Szerencsére növekszik az érdeklődés a legfrissebb kortárs művek iránt is, ami korábban nem volt annyira jellemző. Halász András egy tárlatvezetésén azt mondta, hogy a művészek ma azért festenek, hogy végül a galériák kiállítsák, és persze, hogy megosszák az interneten. A reprodukciók terjednek el a legnagyobb körben, de én azt mondom, hogy ha valóban kíváncsi vagy, akkor érdemes élőben is megnézni.
Az én célom az, hogy folytathassam azt, amit elkezdtem, és meg tudjam teremteni magamnak azt a környezetet és stabil hátteret, ami lehetővé teszi, hogy megvalósítsam az ötleteimet.
A kiállításokon való rendszeres szereplésetek azt sugallja, hogy meg akarjátok mutatni magatokat. Ki a célcsoport? Be lehet ezt határolni egyáltalán? Be kell? Mennyi a tudatosság abban, amit érzékelhetünk a karrierépítési technikákban és mennyi a kényszerűség?
B.M. Szerintem fontos megmutatni magunkat, hiszen csak így jöhet létre visszacsatolás, ami idővel párbeszéddé alakulhat.
N.L. Az igaz, hogy vágyom a szereplésre. Elsősorban magamnak kell megfelelnem, nincs más lehetőség vagy más mérce, persze van, akinek adok a véleményére. Azt tudom ajánlani mindenkinek, hogy szerezzen egy intelligens barátot, aki nem fél őszintén elmondani, ha valami nem tetszik.
B.M. A műveknek nem kiszolgálniuk kell egy adott célcsoportot, mint egy terméknek vagy szolgáltatásnak. Az, hogy mi tetszik az embereknek ne befolyásolja a művészetet. Mindig önazonosnak kell maradni.
N.L. Szerintem a tudatos karrierépítésnél már eleve számolnod kell a kényszerekkel. Előbb vagy utóbb mindenki tudatosítja magában a céljait. Ha megéled a szabadságodat, és olyanokkal dolgozol együtt, akiket elismersz vagy szeretsz, akkor boldog leszel.
A saját közeli alkotótársaitokon túl ki az, akire véleményetek szerint érdekes dolgokkal rukkol elő mostanában és érdemes odafigyelni a kortárs szintérről?
B.M. Itt van pár művész, akiknek nagyon szeretem a munkáit. Hazait szándékosan nem raktam bele a felsorolásba: Matija Bobičić, Julien Jaca, Stach Szumski, Igor Multi, Jakub Gliński, Rui Pu, Gao Hang, Antwan Horfee.
N.L. Részemről: Filip Rybkowski, Michal Sroka, Christian Holze, Julius Hofmann, Sven Loven, Arno Beck, Pablo Tomek, Royal Jarmon, Sleep On It Press, Michał Zawada, Garth Weiser.
Mire készültök a közeljövőben? Mik a tervek?
B.M. Folyamatosan be nem fejezett képek, ki nem próbált ötletek vannak a fejemben. Ezekkel szeretnék foglalkozni. Ezen kívül éppen szakdolgozatot írok egy egyáltalán nem művészethez kapcsolódó témában.
N.L. Csinálok egy önálló kiállítást és ha sikerül lesz egy közös projektem egy robottal…
A kiállítás január 12-ig megtekinthető a HybridArt galériában.