Interjú
AZ ÉN SZUPERHŐS-KÖPENYEM
Nosztalgikus mültba révedés 0036Markkal
kérdez: Menetmann / válaszol: 0036Mark / mutat: 0036Mark 2021. 06. 06.
A budapesti belvárosban sétálgatva bizonyára sokan kiszúrták már a Mézga család tagjait, Bubó doktort és hű asszisztensnőjét, vagy a széttetovált Ho-Ho-Ho Horgászt, amint megszokott környezetüktől eltérően egy másik emlékezetes jellem attribútumaival ellátva jelennek meg a falakon. A különleges grafikák elkövetője 0036Mark, streetart művész, akivel a közelmúlt kulturális referenciapontjait próbáltuk kitapogatni.
MENET: Találtam pár VHS-t a régi cuccaim között. Van köztük egy rongyosra nézett Yo!MTV Raps Live különkiadás, vannak a privát életünket feldolgozó kamerás felvételek és vannak filmcímekkel ellátott kazetták, amelyeket anyukám műkorcsolyával írt felül. Bizonyára más generáció vagyunk, de te hogy élted meg a VHS korszakot, milyen mozgóképi anyagot találnál, ha keresnél?
0036MARK: Az elmúlt 15 évben elég sokat költöztem, és minden költözésnél a szelektálás áldozata lett néhány videókazetta, így a megmaradt VHS-eken nagyrészt családi videókat találnék, illetve egy-két olyan filmet, amit már végképp nem lett volna szívem kidobni. Ilyen gyöngyszemek például a hangalámondásos Alien, vagy a Dirty Handz 2 graffitis film. Kissé elégikus, ahogy valamelyik szekrény aljában várakoznak ezek a kazetták egy szebb jövő reményében, miközben nemhogy videóm nincs, de még egy CD-t sem tudnék mivel lejátszani itthon. Kacatok, amelyeket csak az emlékek tesznek értékessé, és a reménykedés, hogy egyszer majd újranézem őket és tényleg az van rajtuk, ami a címkén szerepel. Fura, de nagyjából az alkotásaimról is elmondható ugyanez: A címke szerint Mézga, de ez a Nyolcadik utas a halál.
MENET: Tényleg mindenkinek a saját emlékezete itt a kulcs. Amikor Köbüki együtt nyomja a live settet a Daft Punkkal, akkor két idősík és kultúrkör metszetében kiváltságosnak érezhetjük magunkat, hogy ismerjük a szereplőket és értjük a poént. Ezt az idősebb, esetleg a fiatalabb generációnak, vagy egy más kultúrában élő embernek már sokkal nehezebb, vagy épp lehetetlen megélnie. Na, de Mézgáék és a magyar rajzfilmvilág alakjainak használata nagyon szűkítik a kört. Azért dolgozol kizárólag Budapest utcáin, mert ez speckósan csak itt dekódolható?
0036MARK: Nem a dekódolhatóság miatt, hanem mert ez esik útba. A viccet félretéve, sajnos a pandémia eléggé leszűkítette a lehetőségeket, így nemhogy külföldre, de belföldön is alig pár városba jutottam el. Azzal egyet kell értsek, hogy ezek az alkotások Budapesten működnek a legjobban, de nem is célom, hogy mindenki számára érthetők legyenek. Például a filmes mashupok könnyebben emészthetők akár egy turistának is a kultfilmes utalások miatt. Ugyanakkor, egy külföldi félig ki is esett a játékból, mert a magyar rajzfilmekről lövése sincs. De nehezebben emészthető, háttértudást igénylő műveim is vannak. Például, ha valaki nem ismeri az American Gothic című festményt, se Kukori és Kotkodát, az csak egy képet lát vasvillás csirkékkel. Ahhoz, hogy az AntallTales vagy a Kazinczy Sárkányfűárus poénja eltaláljon, itt kell élned és egy bizonyos korosztályba kell tartoznod. Működhet persze ezek nélkül is, de ha minden a helyére kerül, akkor az olyan, mint egy összekacsintás az utcán.
MENET: Visszatérve az egyéni emlékezethez, be kell valljam, hogy a ’Vér kötelez’-t (Blood in Blood out) nagyon éltem tizenpár évesen, és nagyon nagy stílnek tartom a mai napig, de mai fejemmel nem tudnám valamiért komfortosan végig nézni. Nem is próbálom, megtartom az emlékeimben úgy. Neked vannak olyan filmek, amelyeket istenítettél gyerekként, vagy fiatal felnőttként, ma pedig szekunder szégyennel küzdesz ezek láttán?
0036MARK: Van pár ilyen, kezdve a C-kat horrorfilmektől a bugyuta akciófilmeken át egészen a szánalmasan rossz vígjátékokig. De ezeknek már a címére sem igazán emlékszem. Viszont vannak olyanok, amelyek kiállták az idő próbáját, és azoknál pont emiatt nem jelentkezik az említett szekunder szégyenérzet. A legrosszabb egyébként nem is ez, hanem amikor egy beszélgetésben felmerül egy filmcím a múltból és jön a – Fúúú! Nemáár! Te azt nem láttad? – meghökkenés. Ezért is vagyok bajban, ha valaki megkér, hogy street artosítsam a kedvenc filmjét vagy rajzfilmjét, amit mondjuk én történetesen nem láttam. Ha nem tudok vele azonosulni, vagy nincsenek meg a nosztalgikus emlékek, akkor nem fog ugyanúgy működni. De ez fordítva is igaz, és ha én győzködöm a másikat, hogy nézzen meg mai szemmel egy 20-30 éves filmet, ami gyerekkoromban tetszett, akkor szinte esélytelen, hogy a másiknak olyan élmény legyen, mint amit nekem nyújtott anno.
MENET: És fordítva? Amit régebben nem értékeltél, nem értettél, nem értél meg rá és felnőttként kell ráébredned, mekkora művek mentek el melletted?
0036MARK: Ebből jócskán akad. Vannak olyanok, amelyeket gyerekfejjel nem tudtam értékelni, mert fejben nem tartottam még ott. De, hogy végre mondjak címeket is, nekem ilyen például az Apokalipszis most, a 2001: Űrodüsszeia, a Mechanikus narancs, vagy a Blade Runner, és még sorolhatnám. Az említettekből egyébként háromra csináltam is 0036Mark verziót, de még nem forrtak ki annyira, hogy utcára vigyem őket.
MENET: Az utcai munkáid valóban a múlt referenciáiból építkeznek. Nosztalgikus alkat vagy magad is, vagy ez csak egy eszköz és így lehet a budapesti járókelőkkel közös pontot találni?
0036MARK: Abszolút nosztalgikus alkat vagyok, de szerintem harmincon túl mindenki elkezd egy picit azzá válni. Vagy a jelen szomorkásabb, vagy az idő szépítette meg az emlékeket, vagy csak gyerekfejjel tűnt minden egyszerűbbnek, de sokkal könnyebb visszanyúlni és ott keresni ihletet az alkotáshoz, mint az aktualitásokat boncolgatni. Ebből a szempontból szerencsém van, mert a képi világom és a témáim is zsáneresek, így könnyebben figyelnek fel rá és könnyebben is fogadják el őket. Persze ez nagyrészt nem az én érdemem, ezeket a karaktereket mindenki jól ismeri és hasonló nosztalgikus élményeket ébreszt másokban is.
MENET: Igen, ezek közös pontok, de van-e olyan momentum, vagy kulturális termék, amire úgy gondolsz, hogy a saját felfedezetted volt, de értékei ellenére nem igazán ment nagyot akkor és azóta sem. Akár még a streetart munkásságodból is ki kell hagyni a felidézését, mert nem vált klasszikussá és nem emlékszik rá az utca embere.
0036MARK: Volt ilyen, de a tapasztalat azt mutatja, hogy amiről úgy gondolom, hogy csak én kattantam rá, arra mindig akad legalább egy tucat ember, akivel osztozom a rajongáson. Hirtelen egy ilyen jut eszembe, mégpedig a Hackers – magyarul Adatrablók néven futó – film, amire némi túlzással azt mondták, hogy a 95-ös év Mátrixa volt. Én abban a hitben voltam, hogy az a film csak számomra ekkora durranás, aztán a film megjelenésének 20. évfordulóján futottam bele egy Facebook eseménybe, miszerint egy csapat magyar rajongó kibérelte a Cirko-Gejzírt, hogy a mozivászon előtt is leróják a film iránti tiszteletüket. De ennek ellenére is kétlem, hogy streetartot csinálok majd belőle.
MENET: A VHS korszak úgy ért véget mintha elvágták volna, az ezt követő DVD korszak is lecsengett szépen, alig tudom elképzelni, hogy a retro romantika egyszer majd visszahozza. A hanghordozók közül a magnó kazetta, ami hatalmasat ment. Csak a formátum volt óriási hatással az emberek zenehallgatási szokásaira, bennem például azt rögzítette végérvényesen, hogy inkább albumokat szeretek hallgatni különálló számok helyett. Fix volt a kínálat, szóról szóra tudtam a kazik tartalmát. Te hogy állsz a zenével?
0036MARK: Az én zenei ízlésem alakulásakor már az írható CD korát éltük, szóval a zenét nézve nagyjából mindenevő vagyok és megvannak a saját klasszikusaim, amelyekhez rendre visszatérek. Főleg alkotás közben szeretek olyat hallgatni, amit előtte ezerszer is hallottam, de még mindig imádom. Valószínűleg ez hozzásegít ahhoz, hogy megteremtsem azt az atmoszférát, amelyben beindul a fantáziám. Egyformán jólesik külföldi hiphop klasszikusokra vagy hazai undergroundra – AKPH, Bankos, Busa -, Drum ’n’ Bassre, Blink182re, Daft Punkra, vagy Prodigyre rajzolni. Filmekben vagyok a legrosszabb ebből a szempontból, mert simán beteszek háttérzajnak például egy Indiana Jones filmet, és lehet, hogy lemegy úgy az egész, hogy a képernyőre sem néztem. A párom szerint így nem lehet filmet nézni, de nekem elég az Indiana Jones miliő, mert épp arra esik jól az alkotás.
MENET: Kicsit belecsöppentünk a mindennapjaidba, ami egy ilyen arc nélküli műfajban alkotó egyénnél izgalmas lehet. Bohém művész forma vagy, vagy a kispolgári nyugis mindennapok mögül bújik ki az utcaművész éned?
0036MARK: Nem áll messze tőlem a bohémkedés, és volt is pár húzósabb év, ami a Carpe Diem jegyében telt, de mondhatni kinőttem belőle, és most hozom, amit megkövetel egy átlagos, kiegyensúlyozott polgári élet, kilenctől-félhatig típusú bejelentett irodai munkahellyel, satöbbi. Az utcaművészkedés az én szuperhős-köpenyem, ami segít magam mögött hagyni a hétköznapi Clark Kentet, hogy utcai Supermant játsszak.
MENET: Egyébkent mennyi időt vesz igénybe az alkotás az életedből? Mi a metódus?
0036MARK: Nincs kimondott metódusom. Ötleteket és referenciákat bármikor találok, de rajzolni szinte kivétel nélkül éjjel szoktam. Igazi éjszakai bagoly vagyok, szóval este 10 előtt csak ritkán állok neki és rendszerint hajnali 3-4 körül hagyom abba. Egyébként pedig járjuk a várost, hogy új spotokat találjunk és ragasszak is, ha úgy alakul. A telefonomon a jegyzeteim többsége leendő alkotások terve, a fotóim főként spotokból vagy már elkészült művek képeiből állnak, a Pinterestem meg nem valósult ötletek végeláthatalan halmaza. Az ebédlőasztalom egyik fele iroda, a másik fele stúdió, szóval az életem minden szintjére rátelepszik az utcai művészkedés.
MENET: A kétezres évektől már fiatal felnőttként figyelgettél. 0036Markként tekintve a dolgokra mit emelnél ki napjaink, vagy az elmúlt két évtized kulturális termékeiből? Szerinted mi lesz itt klasszikus, ha 20-30 év múlva retro lesz a ma?
0036MARK: Ha ilyen nostradamusi képességekkel rendelkeznék, akkor most a részvénymillióimat számolgatnám egy tengerparton. Régebben nem volt ekkora a szórás, de manapság annyira gyorsan változik minden, olyan információáradattal kell megküzdeni, és olyan sebességgel évülnek el dolgok, hogy azt még felfogni is nehéz. Mondhatnám, hogy minden, ami most mainstream, az 20 év múlva retró lesz, de már ez sem igaz. Talán azok a dolgok számítanak majd retrónak, vagy klasszikusnak, amelyek az elmúlt évtizedeket folyamatosan végigkísérték, vagy agyonismételtek, mint például a Harry Potter és Marvel filmek, az évenkénti új iPhone-ok, a kábeles fülhallgató. Inkább abban bízom, hogy 20-30 év múlva már kialakul egy nagyobb tudatosság és ezzel együtt egy fenntarthatóbb élet, ami magával húz egy kis lassulást is, hogy legyen időnk ilyeneken agyalni.