Interjú
HIRTELEN AZT VESZED ÉSZRE, LEHET, HOGY EGY VIRÁGKÖTŐ VAGY
Mezei bogok és virágok, interjú Gwizdala Dáriusszal
kérdez: Pertics Flóra / válaszol: Gwizdala Dáriusz 2020. 05. 14.
Gwizdala Dáriusz 2016-ban a Képzőművészeti Egyetemen szobrászként diplomázott, de sokféle műfajban otthon érzi magát. Köztéri szobrokról vett gerilla-lenyomatokból újabb kompozíciókat alkotott, részt vett acélszobrászati művésztelepen, Szentendrén kézzel rajzolt magazinokkal teli újságosbódét üzemeltetett, érdekli az urbex és a poszt-graffiti, a sort pedig még hosszan lehetne folytatni. Dáriusz jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Doktori Iskolájának hallgatója, ahol újabb érdekes terepre kalandozott. Legújabb munkáiról, az abszurd, ironikus, drámai virágkompozíciókról beszélgettünk. The Chance To Become The Undead King című sorozata az Önzine-en debütál.
Mióta foglalkozol virágkompozíciók készítésével, és honnan jött az ötlet?
Év elején indult minden, kezdetben kirándulásaimat dobtam fel a mezei gyűjtögetéssel. Nagyon megtetszett a folyamat, ilyenkor kikapcsol a legtöbb gondolat és csak a növényi formákra figyelek. Szembeötlő volt, hogy milyen sok fajta halott növény van mindenfele. Minden kirándulás egy másik sztori, már előre várod, hogy miket találsz majd, és milyenek lesznek ezek az eddig sosem látott új növényi karakterek. Öt-hat klasszikus csokor után jött az ötlet, hogy máshogy komponáljak.
A munkákat a japán ikebanából kiinduló minimál növényi kompozícióknak nevezed. Elnézve őket sokszor inkább a különféle eredetű tárgyak és eszközök abszurd, tobzódó konstellációinak tűnnek, mennyiben tekinthetőek mégis minimálnak?
Az ikebana kalligrafikus ritmusaival valahogy az összes eddigi munkám is egybevágóságot mutatott. Annak ellenére, hogy nagyon szeretem a műfajt és a hozzá tartozó szellemiséget, szeretnék távol kerülni az iskolától. Ez eléggé nehéz, kezdetben nagyon megkapóak a japán húzások, mondhatni maguk a növényi töredékek szeretnének ilyen harmóniákban tetszelegni. Mostanában azon ügyködök, hogy kikerüljek a hatása alól, lényegibb, félelmetesebb, szobrászibb szeretnék lenni. Ami a minimalitást illeti, alapvető rokonság az ikebanával, hogy öt-hat elemből összeáll egy ilyen kompozíció.
Az ikebanára ezek szerint csak inspirációs forrásként tekintesz. Van-e valami speciális saját rendezőelv, amihez tartod magad?
Két dolgot tartok szem előtt. Az egyik, hogy maguk a növényi töredékek karakterjegyei mit kommunikálnak. Ez a növények növekedésének folytonosságából következik. A másik, hogy a lehető legváratlanabb legyen a végeredmény. Nagyon könnyű növényekkel dolgozni, megnyerik helyetted a csatákat, ahogy a gyűjtögetésnél is kikapcsol az agy, a komponálás is egy ilyesmi dolog. Szinte azt lehet mondani, teljes mértékben a növényi formákra hagyatkozom, és csak asszisztálok. Furcsa megélni, hogy csak a gyűjtés ready made-szerű gesztusa marad neked mint lehetőség, de amit kiszemeltél, legtöbbször önmagában is egy lényegi entitás. Nem olyan, mint a piszoár, hogy kontraszthatást okoz, hanem pont olyan, mintha már tökéletes alkotásokból próbálkoznál megint csak tökéletest létrehozni. Pont ez érdekel, mit tudsz kezdeni az érzelmeiddel és magaddal ezen az érzéki terepen, ahol minden pörfikt és önmagában lényegre törőbb, mint te valaha lehetsz. Hogyan tudsz identifikálódni, amikor lemondasz minden eddig kifejlesztett teremtő karakteredről, és hirtelen azt veszed észre, hogy lehet, hogy egy virágkötő vagy.
Munkáidban hangsúlyosak a vázák is. Sőt, vázákon kívül egyéb, eredetileg más funkciójú tárgyakat is felhasználsz, például gyertyatartót, kiskutyás porcelánt, fotóállványt. Eléggé változatos dolgokat halmozol fel egy-egy kompozícióban. Mi alapján választod ki ezeket a tárgyakat, van-e speciális lelőhelyed?
Na látod, pont a váza vagy a dolog, amibe kerül egy növényi mix, ad egy szerény lehetőséget az egyediséged megmutatására. Milyen „hativadi” lenne egy gumicsizmában, nem? A szép váza néha jó, ha meg túl jó, akkor nem jó. Barokk bármikor jöhet. Az állatos vázák ritkák, de 100%-os találat. Az állványos csokrok nem tudom, hogyan jöttek, de sokat szeretnék még csinálni. Nagyon fura, más dolgok: veszélyes terep. Néha jó, néha nem, például oldschool, metál, gömb alakú szódásszifon, okés! Nautilusz-házat, ha tudnék szerezni, mehetne. Ezzel a sok hülyeséggel csak azt akarom érzékeltetni, hogy ez is egy érzékeny intézmény a bulin belül, valahogy egy pillanat alatt megvan, mi az, ami már túl sok, és mi az, ami uncsi. A vázák kollekciókat határoznak majd meg, lesz ironikus, harmonikus. Jelenleg én is készítek kerámiákat. Érdekes, mert ott visszajöttek a klasszikus szobrász vibe-ok. Nagyon izgi.
Általában elszáradt virággal, kórókkal és egyéb „alulértékelt” növényekkel dolgozol. Élő virágot elvétve találni a munkákban. Ez valamiféle állásfoglalás a részedről?
Hát az egész ügynek kitaláltam egy brandet, ez lenne a Kóró. A hitvalláshoz jól menne az az attitűd, hogy csak halott növényekkel dolgozom. Nagyon divatos lenne, meg tetszetős, de nem mindig lehet ellenállni, volt már, hogy bűnöztem. Alapvetően a száraz és trash növények világa eggyel több komolyságot kölcsönöz a munkáknak. Egyensúlyozni szeretnék a túltoló tetszelgés és a paráztatás között.
A munkák rövidéletűek, és fotódokumentáción élnek tovább, vagy valahogyan tudod konzerválni őket? A képek sem hagyományos műtárgyfotók, analóg eljárással készült képek hatását keltik, egy letűnt kor esztétikáját megidézve. Mennyire szerves része a térbeli installációk kétdimenziós képsíkba való átemelése a projektnek?
Köszi a kérdést, nagy dilemma. Az a célom, hogy a folyamat mellett maguk a tárgyak legyenek a figyelem középpontjában. A lehetőségekhez képest próbálom strapabíróra csinálni őket. Nem lesz bronz, de el kell fogadni, hogy ezeknek az érzékeny dolgoknak ez az ára. Az a cél, hogy eljusson másokhoz, mint eggyel extrább enteriőr dizájn vagy elérhető árú műtárgy. Egy pecóban olyan funkciót tölthetne be, mint valamiféle halott oázis, vagy egy olyan energiákkal bíró cucc, ami újszerűen érzékelteti a természet közelségét. Felvehetné versenyt a szobanövénnyel is, csak nem kell locsolni. Sok fejlesztés vár még rám, hogy mit enged a médium és mit nem, de a maradandóság a cél.
Mikor vagy elégedett egy virágkompozícióval, honnan tudod, hogy elkészültél vele? Általában mennyi időt vesz igénybe egy csokor megalkotása?
Van egy furcsa, a tökéletességet jelző érzés, ez általában öt-hat növényi rész után lesz meg. Egy óránál nem tart tovább egy munka. Egyre nehezebb, így körülbelül harminc kompozíció után jönnek a visszatérő manírok. Ezt a növénytöredék-készlet frissítésével mindig felül lehet írni. Többnyire arra törekszem, hogy földöntúli legyen a munkáim hatása.
Vannak-e távlati terveid a projekttel kapcsolatban, mi lehet a kifutása ennek? Hogyan tudnál meggyőzni arról egy ismeretlent, hogy vágjon bele a virágrendezésbe, és milyen iránymutatást adnál neki?
Vannak, hosszú távra tervezek a virágokkal. Ha lemegy a korona, közösségi szinten is szeretném bedobni a dolgot. A virággyűjtés jó kikapcsolódás, a virágrendezés gyerekjáték. Egy active silence közösség építésben lehet, hogy lesz potenciál, ehhez elképzeltem egy manufaktúrát, ami workshopokkal, kiállítással, kulturális szerepvállalással és egyedi növényi tárgyak forgalmazásával foglalkozna. Ki akarom próbálni magam ebben. Ha összejönne, akkor erre a szervezetre tekinthetnék úgy, mint alkotásra. Érdekesnek tartom a művészi és az alkalmazott területek összemosását. Ennek a lehetőségében rejlő feszültségeket és előnyöket is tudatosan szeretném menedzselni. Ez az ügy lesz a Kóró, még tartanak az előkészületek, de lassan érdemes lesz figyelgetni.