Interjú
PURITÁN & DIREKT
Interjú Dés Márton képzőművésszel füzetbe rajzolásról
kérdez: Imreh Sándor / válaszol: Dés Márton / helyszín: ffrindiau galeri / 2023. 02. 15.
Hányadik füzetnél jársz?
nem tudom
Emlékszel az elsőre?
Kisiskolás korom óta erős vonzódást érzek a füzetek iránt, mindig is voltak titkos füzeteim, amikbe rajzoltam, írtam. Ha külföldön vagy idegen helyen jártunk imádtam papírboltokba menni és füzetek után kutatni. Azután kamasz koromban graffitilázban égve a blackbookozás volt az egyik kedvenc napi tevékenységem, már az első könyv után érezhető volt, hogy ez nálam nem csak a betűkről szól, a füzetekbe ragasztottam, írtam, rajzoltam, festettem is. Azután a klasszikusabb képzőművészet felé fordulva kiszélesedett a palettám, a könyvekben kevesebb lett a szögletes magánhangzó, több a karakter, karikatúra, utcakép, vers.
A graffiti kamasz huncutság maradt csak? Milyen nyomokat hagyott benned?
Egy rosszindulatú jogi incidens következtében viszonylag hamar abba kényszerültem hagyni az utcai alkotást, még mielőtt megtalálhattam volna érdemben a saját hangomat. Az aktív időszakom leginkább középszerű és közhelyes utóérzések gyártásával telt. Nem igazán volt lehetőségem ebben a műfajban önmagamat kiélni és eredeti dolgot alkotni, megannyi ötlet és terv maradt a fejemben megvalósulatlanul. A graffitis harcmodort és hozzáállást viszont sikerült átmentenem a legális képzőművészet korlátai közé, ami egyik legfőbb kulturális bázisa a képzőművészeti gondolkodásomnak. Nagyon szeretek falra alkotni, legális keretek között a mai napig szoktam elvétve festeni, de a hagyományos értelemben graffiti sem motívumvilágában sem esztétikájában nem áll hozzám közel.
Füzeteidben a mindennapi ingerek lecsapódásaival találkozunk. Vannak személyes és közéleti reakciók köztük. Ezek tematikusan külön noteszbe kerülnek, vagy egy megkezdettet darálsz inkább végig?
Sokszor elhatározom, hogy egy-egy füzetet egy adott témának, technikának, színnek vagy konceptnek fogok szentelni, egyes füzeteket hónapokig-évekig tartogatok valamilyen ötletre, de végül szinte mindegyik vegyesfelvágottként végzi. Miután a füzetezés nálam mindennapi tevékenység, ezért akár az időjárás, ugyanúgy változik az én hangulatom és a témáim is, amit végső soron nem is bánok, örülök és szeretem ezt a naplószerűségből fakadó szabálytalanságot.
Az, hogy vázlatfüzetbe készülnek a rajzaid, azt feltételezné, hogy vázlatokról van szó. De ha jól sejtem, nem így kell rájuk tekintenünk.
Számomra egy-egy füzet teljes egészében maga a mű, a különböző kidolgozottságú, erősségű, hangulatú és témájú rajzok és szövegek végül egy nagy kompozícióba, mintába rendeződnek, kiegészítik egymást, összebarátkoznak.
Van olyan ötlet, amit tovább fejlesztesz és más formában is kidolgozod?
Ezekre a füzetekre elsősorban mint könyvekre és dokumentumokra tekintek, amelyek organikus egységben élnek. Miután a tartalmuk és a formájuk tekintetében nagyon vegyesek, egyes motívumokat vagy szövegeket sokszor később újra megrajzolok, vagy megfestek, esetleg továbbfejlesztek.
Hogyan tekintesz a rajzra mint médiumra?
Számomra a rajz a legkedvesebb és legtisztább formája a vizuális kifejezésnek, mert végtelenül személyes, puritán és direkt. Akár a reneszánsz embere, én is a rajzot tekintem a vizuális gondolkodás és cselekvés alapjának, ez a műfaj a kiindulópont a többihez. Kizárólag a lényegre fókuszál, röntgenez, összegez, minden és mindenki látszik benne. Bárki számára és bárhol elérhető és értelmezhető, filléres dolog, nem kell hozzá kábel, wifikód, extra tér. Minden más csak türelem, pénz és idő kérdése.
A szóvicc és a képi humor egyaránt jelen van, gyakran a szöveg és a kép kiegészíti egymást. Elég keveset hagysz a képzeletre, inkább vizualizálsz egy-egy ötletet.
Számomra ez a képzőművészet és irodalom közötti határterület az egyik legizgalmasabb, ahol a szöveg és a kép egyenrangúan vannak jelen, egymást kiegészítik és illusztrálják.
Milyen a kapcsolatod más művészeti ágakkal?
Festek, rajzolok, verseket és novellákat írok, illetve ezeket a műfajokat próbálom keverni és összemosni. Viszonylag sokat fotózok sétálásaim közben és szeretek zenét hallgatni alkotás közben.
A kilencvenes évek klasszikus hiphop borítóit egy HP nyomtató használati utasítására rajzoltad. Inspirál a rap?
Egyrészt a kamaszkorom egyik meghatározó motívuma és élménye, amit feladatomnak látok feldolgozni és beemelni a kortárs képzőművészetbe, másrészt mint művészeti stílus gondolkodásmódjában és hozzáállásában nagyon közel áll az enyémhez, illetve ahhoz amit én vizuális eszközökkel ki szeretnék fejezni. A műfaj elképesztően gyorsan és játékosan képes intergálni a legkülönbözőbb kultúrális és társadalmi jelenségeket, és mindezt könnyed és sokszor humoros módon a maga képére is faragja, narratívával látja el. Számomra nagyon fontos a nyelvvel való intenzív kapcsolat, a mindennapi élet költői tartalmainak a realizálása, illetve ezen tartalmak gyakorlatias és egyszerű, sokszor nyers és provokatív megfogalmazása. Értelmiségi családból származom, és elitistának, életidegennek éltem meg a magaskultúra cizelláltságát és túlzott domesztikáltságát, a hiphop kultúra frissnek, energikusnak, és földközelibbnek tűnt. A mai napig rendszeresen hallgatom a 90 es évek raplemezeit, alkotáshoz sokszor jó lendületet és optimizmust varázsol egy-egy jó csésze kávé mellett . Az aktuális dolgokról viszon fogalmam sincs, leragadtam ebben az aranykorban.
A magyar raphez hogy állsz?
Véleményem szerint a magyar rap, a magyar művészethez többi ágához hasonlóan sokszor magán viseli a kárpátmedence traumatizált, sértett és melankolikus hangulatát, ez a világ hozzám kevésbé áll közel. Én a műfajt inkább a belőle áradó életigenlés, a humor és szabadosság miatt szeretem, ezért itthonról magyar nyelven inkább a poposabb vonal az amit szívesen hallgatok ha jó kedvre akarok derülni. Zeneileg talán kevésébé, szövegileg viszont azt hiszem nagyon izgalmas dolgok vannak, de nagyon régóta nem követem már a hazai szcénát.
És a németet?
Német rappet sem hallgatok.
6363-nak épp egy nagyon erős vizualitással megtolt lemezmegjelenési kampányát éljük. A te nevedhez is fűződik egy anyag. Hogyan találtatok egymásra?
Az interneten ismerkedtünk össze, nem ismertem korábban a munkásságát. Dumálgattunk és hamar kiderült hogy nagyon sok közös van a hozzáállásunkban, és kitaláltuk, hogy csináljunk valamit közösen. Nagyon fontosnak tartom az olyan közös alkotói folyamatokat, ahol különböző műfajok és ágak összekeverednek, egyrészt mi is rengeteget tanulhatunk egymástól, másrészt mindannyian kicsit kikerülünk a buborékunkból, új szempontokkal és közönséggel találkozunk.
Az instagramon és a zineken keresztül főleg ezt az (humoros) oldalad ismertük meg. Vannak eltérő attitűddel készített (komolykodós) munkáid is, más technikákkal is dolgozol?
Sok másféle rajzom is van, de ezeket dokumentálásnak, edzésnek vagy kikapcsolódásnak tekintem. Vannak bemelegítő rajzok, lelazító rajzok, telefonos rajzok, vázlatok, másolások, tanulmány rajzok, szürreális, öntudatlan, részeg rajzok…Ezen munkáimat ritkán szoktam publikálni, ezeket inkább konyhai mellékterméknek tekintem, amiket az ember belefőz ugyan a levesbe, de kiszed tálalás előtt.
Másrészt azt gondolom, hogy leginkább a nyers, humoros oldalam tud ezekben a médiumokban (internet, zine) mind esztétikailag, mind tartalmilag a leginkább érvényesülni és ez az, amire az embereknek leginkább szüksége és ideje van ezekben a vészterhes, moralizált és telefonpiszkálós időkben. Valószínűleg nekem is erre van igényem, én is leginkább humorral kezelem a hétköznapok hegeit. Más igényű és mélységű rajzok bemutatására másféle médiumot találok inkább megfelelőnek.
Budapest és Berlin között ingázó művészként mondhatjuk, hogy a nagyvárosi közeg a tiéd. El tudod képzelni magad mondjuk egy faluban?
Abszolút igen, de nem mindentől elvágva, mint Ábel a rengetegben. Viszonylag sok időt töltök a természetben, de nem közvetlenül ihlet meg, nekem a táj, mint motívum önmagában kevés. Szükségem van mindig valami kettősségre, kultiváltságra. Kell, hogy legyen egy kisbolt, egy buszmegálló, vagy egy szomszéd rádiója. Az ember és a környezetének viszonya érdekel, ezen a feszültségen töltődöm.